Az este nagyooooon hideg volt, miután lezuhanyoztunk a közös zuhanyzóban, picit kijöttünk még netezni, s aztán mentünk aludni. A többieket nem akartam felkelteni, szóval csak gyorsan ágyba bújtam. Mondhatni hamar lecsukódott a szemem, de gyorsan ki is nyitódott, már 6kor felkeltem, mégpedig arra, hogy nagyon fázom. A lábam lefagyott, nem volt rajtam zokni, s az ´ágyam´ sem a kényelmességéről híres.
A többieket nem akartam felkelteni, szóval filmet kezdtem el nézni, majd miután ezt is meguntam, elmentem picit körbenézni, megtaláltam a 3 teniszpályát, láttam a mászófalat is. De aztán siettem vissza, mert reggelire kellett menni, s még el kellett készülődnöm, picit összeszedni magam.
Reggeli után kezdtük a melót a konyhán, nevetéssel telt el, gyorsan belejöttünk, megtanultunk mindent, hogy mit kell csináltunk majd´ 3 hónapig, úgy kell dolgoznunk, hogy 8tól kezdődik a reggeli, s nekünk 7re-7.30ra ott kell lennünk besegíteni, megteríteni, stb. s reggeli után pedig addig maradunk, míg megcsináljuk a ránk bízott feladatot, munkát, az ebéd 12től, nekünk 11re kell megjelenni a konyhában, s vacsorakor pedig 5re. Szóval, ha ügyesek vagyunk, akkor elég sok szabadidőnk lehet! :)
Ebéd, s vacsora között bevittek ötünket a városba, hogy Social Security Number-t csináltathassunk. Az azért kell, hogy dolgozni tudjunk Amerikában, s kaphassunk fizetést, halálra röhögtünk magunkat, én konkrétan gumicsizmában mutatkoztam, készültek képek is. :)
Este átjöttek a fiúk, a fiútáborból :), sajnos alig lehettek itt, picit fagyiztunk (ugyanis itt még 9.30kor ún snack van, ami vagy chipset, patogatottkukoricát, sütit, fagyit foglal magába), s aztán annyi. Most még az ebédlőben ülök, írom a blogomat, de picit rövidre fogtam, bocsánat, de hulla vagyok. Remélem ma már nem fogok fázni, s jól alszom majd. Azt is remélem, hogy belejövök az angolba, s napról-napra csak jobb lesz. :)
Jó éjszakát! Puszi, pacsi! :)
A teniszpályát, a mászófalat, meg az ilyeneket ti is használhatjátok? :)
VálaszTörlésIgen, akkor ha az oktatóval leegyezzük!
VálaszTörlés