Utolsó vasárnap a táborban!! (57. nap)

Halihooo!!

Régen jelentkeztem, sajnálom! Minden rendben velem, élek és virulok, s már nagyon erősen számolom vissza a napokat. Már vagy egy hónapja elkezdtünk ezzel ´foglalatoskoni´, mivel van egy falinaptár a konyhában, s ott jelezz(t)ük a fontosabb napokat (szabadnapokat) valamint húzzuk ki, ami már elment. :)

Most nagyon nem történik velünk semmi érdekes, csütörtökön volt az utolsó szabadnapunk, még a kirándulások előtt megvettem pár cuccot, főleg tisztálkodási szereket. Aztán a városban volt egy Sárkány-hajó fesztivál, oda is elnéztünk, lefeküdtünk a tópartra, s csak nézelődtünk, kismilliószor elmondtuk, hogy ez az utolsó napunk Bemidjiben, ez az utolsó, hogy itt ülünk, hogy átmegyünk a hídon, hogy abban a Mekiben eszünk a megszokott helyünkön. HIHETETLEN! De már elég volt az ittlétből, többet akarok látni Amerikából, emberekkel ismerkedni, ami itt nem igazán sikerült. Nem is tudom, hogy kinek a hibájából? Az enyémből vagy az amcsiékéból vagy abból, hogy kevesen vagyunk a táborban, ez egy brutálisan kis tábornak számít, ezt lehet ezen is érezni. Szóval már elég volt. Nem tudom, hogy jövőre vissza jövök-e ide, Amerikába szeretnék, de nem hiszem, hogy ebbe a táborba igen.

Szóval a hét elég unalmas volt, sokat filmeztünk, valamint lefoglaltunk két túrát, amit majd Floridában Miamiból teszünk meg, az egyik Everglades Nemzeti Parkba visz bennünket, ahol ilyen motoros hajókban ülve, krokodilokat nézünk majd, valamint krokodil show, meg hasonló krokodilos dolgokon veszünk majd részt. (majd teszem fel a képeket.) Addig illusztrálnám internetről letöltött képekkel:

 A másik túra pedig Key Westen lesz, ami város és sziget is egyben.  Itt található az Amerikai Egyesült Államok legdélebbi pontja, a kis kövön, ami ezt jelzi is, az is leolvasható, hogy attól a ponttól számítva mindössze 90 mérföldre (140 km) van egy másik sziget, egy másik világ, Kuba. Állítólag nagyon kis nyugodt hely ez a város, s gyönyörű tengerpartja is van, valamint a vízalatti világ csodálatos. Szóval reggel indulunk oda busszal, s olyan 7 órát leszünk ott, addig csak körbejárjuk a fontosabb helyeket. Valamint még befizettünk egy snorkelingre is, vagyis (pipás) búvárkodásra ott, Key Westen. Fuuuu, mindig is szerettem búvárkodni, nagyon kíváncsi vagyok. A héten vettem egy víz alatti fényképezőt is, szóval remélem majd azok visszaadják, hogy mit is láthattok majd élőben. De addig egy kis ízelítő (netről):

Ez az a kő!

Key West

Snorkeling!!!! :))

Szóval nagyon várjuk már az élményeket, szerintem aludni is alig fogok, hogy mindent megnézhessek. Nem semmi kihívás ez, érzem, hogy kalandos lesz. Imádom az ilyen helyzeteket. :) 

Aztán a héten nagyon hidegre fordult az időjárás, ma reggelre összefagytam. Olyan, mint az első hetekben. :/ Állítólag a tábor végéig már ilyen is marad, de nem baj, annál jobb lesz a nyárba csöppenni majd. :) Tegnapelőtt este zuhogott az eső, s az időjárásjelentő rádióba bemondták, hogy 100km-re tőlünk tornádó van. Már kínomban arra gondoltam, hogy végre történik valami érdekes!!! Már mindegy mi, csak más, mint minden egyes nap. Persze esőn kívül nem történt semmi más, szóval megúsztuk! :) 

Valamint, újabb feladatok várnak ránk a konyhában, mindent el kell készítenünk jövőre, letisztítani, a hűtőket rendbe rakni, a mosogatókat, az edényeket. De már CSAK 6 NAP! :) Azon szoktunk röhögni, hogy új várjuk, mint a karácsonyt. Vagy még jobban?! :)

Nyami - nyami! (51.nap) :))

Hétfő, újra takarítás, mivel vasárnap konyhán voltam,s este skype-oltam anyuékkal, mamával, sőt még unokatesómmal is és a kis Fannival, olyan aranyos, leírhatatlan. Már alig várom, hogy játszhassak vele. :)

Hétfőn Danival mentem takarítani, húztunk magunk után egy kiskocsit, hogy ne keljen cipekedni, viccesen nézhettünk ki, de sebaj. :) Tele volt wc-papírral, tisztítószerrel, söprű, felmosó....:)

Délután lazultunk, majd bementem a konyhába, hogy megcsináljam a lángost. Picit rettegtem, féltem, hogy beégek vele, Eszti jött nekem segíteni, hogy míg én széthúzom, formázom, addig ő süti. Nekiálltam, kivettem a hűtőből a tésztát (szépen dagadt a hűtőben is), beolajoztam a kezem, s indult a mandula. De aztán valahogy nem volt, jó, szakadozott a tészta, nem tudtam széthúzni, gondoltam, lehet, hogy fel kéne picit melegednie?! A lényeg, hogy azt a kis nyomorékot, az elsőt, betettük az olajba, szépen megsárgult-pirult, kivettük, félve megkóstoltam, ééééés, NYAMIII, igazi lángos, mint otthon, ááááá.  Bejöttek a többiek is,  az elsőt elosztottuk, örültünk neki, egyből mosoly ült mindenki arcára!  Hogy lehet így egy lángosnak örülni?! :) Képek is készültek:

Itt még izgulva....:)

Sikerüüült!

Csináltunk sós-fokhagymás vizet is rá, igazi fokhagymából, nem porból, nem spray-ből :), s alig vártuk, hogy ehessünk végre. Amikor megéreztem az illatát, mindig éhesebb lettem. :) Ahogy a gyerekeknek kiadtuk a kaját, a spagettit :), mi is nekiestünk:

Aztán jött a főnök, Michael, s meghívtuk őt is asztalhoz. Meséltük, hogy ez a lángos, mi nagyon szeretjük otthon. Megcsináltam neki, jó fokhagymásra, tejfőlösre, sajtosra, s íme:

Nagyon elnyerte tetszését, kivitte Trace-nek is, a feleségének, s aztán ő is jött be a konyhába, hogy ez nagyon finom volt, köszönik, nagyon izlett,  teljesen el voltak ragadtatva. :)

Szerencsére, nem csak azoknak ízlett, akik még nem ettek ilyet, hanem azoknak is, akik már kóstolták otthon, s tudják milyen a finom lángos. Mire visszaértem a kabinba egy ilyen levél várt rám, Rékutól:

A maszk :)) (49. nap)

Szombaton én voltam a soros a takarításban. Olyan jó volt kipihenten ébredni, s gyorsan, olyan 2 óra alatt lezavarni a takkerolást, Délután pedig elmentem maszkot festeni,mert már úgy jöttek utánunk az ezeket felügyelő/tanító lámyok, hogy mikor megyünk, vár a maszkunk. Nem igazán volt ötletem, hogy hogyan festjem ki, míg vígül a ´tetszikelős´ ujjra adtak ötletet. Mi más lett volna a mai modern világban, mint egy Facebook LIKE. A maszk teljesen spontán alukult ki így, a tollakat viszont szintén ajánlották, s fel is dobta szerintem. Szerintetek?

Hát mire visszavittem a kabinba nekem is megtetszett, s mindenki nagyon megdicsérte. Colorful, az egyik lány, aki a kézműves házikónál segítkezik, s végigkísérte a mű születését, azzal illete, hogy még ilyen szépet nem látott! :) Hát talán a csíkos és a kockás maszkoktól (amit általában a gyerekek kreálnak) picit másabb De jól esett természetesen! :) Aztán a kabinban elkezdtünk vele ökörködni:

Eszti előbb bement a konyhában, hogy vacsira csináljon nekünk finom olivás-fahéjas csirkecsíkokat, rizzsel, mivel már sokadszorra főzik ugyanazt, Takkot, vagy legalábbis annak az utánzatát. Én meg kitaláltam a Rékával, hogy dagasztunk lángost, mert már vagy 3-4hete az után csorog a nyálunk. Aztán betesszük a hűtőbe, s majd ha ismét valami unalmas étel lesz, kisütjük. Így is történt, picit akadályokba ütköztünk, mivel a kg-ot font-ra kellett váltogatni, meg aztán élesztőből csak száraz volt (mi azt otthon nem igazán használunk), a liszt is más, mint otthon. Sokat bajlódtunk vele, mert nem akart összeíálnni, gyúrtam kézzel, lábbal, öntöttük hozzá a lisztet, de aztán csak sikerült...nem is akárhogy!! ;)

´Szórakozz és élvezd ki az utolsó pillanatokat!´ (46. - 47. - 48. nap)

Olyan vegyes érzések vannak most bennem, örülök is, meg nem is, hogy már csak 15nap van hátra a táborból.

Ahogy tegnap, szabadnapon, megbeszélgtük a többiekkel, egy korszak lezárul az életünkben, s majd hazamegyünk úgy, hogy az őszbe csöppenünk bele. Fura, első nyaram, amit végig nem otthon töltöttem, hanem olyan helyen, ahol nem ismerek senkit, szinte végig idegenek között. Persze vannak hozzám közel állók, kialakultak kapcsolatok (amit nagyon remélek, hogy a tábor után sem szakadnak meg), de mégis, három hónap az ember kiismerésére nem minden esetben elegendő.

Szóval vegyes gondolatok kavarodnak most a fejemben a vég(h:))gel kapcsolatban. De azt eldöntöttem, hogy próbálok még minden pillanatot kihasználni, kipróbálni, amit csak lehet (amire az egy és fél hónap alatt nem volt időm:))

Ezért, szerdán délután kovácsoltam, egy gyönyörűséges :) kampót csináltam, vagy lehet horognak is nevezni, illetve akasztónak. :) Nem is ez a lényeg, hanem, hogy csináltam, én, egyedül! :) Először az életemben. A folyamat így nézett ki: (de először pár kép a kovácsműhelyről)

Íme. Az a fiú a műhelyvezető, aki új-zélandi és főállásban aranybányász! )

A lány hajtja a levegőt, hogy jobban égjen a tűz....

a Hello Kitty-s ragasztószalag befigyel...:)

Először nagyjából elmondták, hogy mire kell figyelnünk, hogy a vasat hová érdemes tenni a szén közé a tűzbe, hogy szemüveget kell felvenni, valamint hogy ha vasat visszük kalapálni, akkor lefelé tartsuk.... szóval ilyen alapinformációkat! Megkaptam a vasamat, s már nyomtam is a tűzbe:

Aztán mikor már izzot, s nagyon piros volt, sőt az enyém még szikrázott is, mint egy csillagszóró, akkor vihettem, s formázhattam, kalapálgathattam:

Egy-két percig volt formálható,aztán vihettem is vissza a tűzbe:

Szóval így ennyi volt a dolog! :) Aztán még  ami érdekesség lehet az az, hogy miközben terítettünk, magyar rádiót, a Class fm-et hallgattuk, online, s erősítőkhoz csatlakoztattuk a telefont, szóval az egész étkezőt betöltötte, perze nem volt ott senki, csak mi! :) Jó volt. Este pedig tenisz!! Jupijájééé!! :)

Másnap, vagyis csütörtökön szabadnapunk volt, vagyis 9ig aludtam :)), aztán irány a város, a szokásos Target-Walmart üzletekhez csatlakozott egy közeli Plaza is. Jó volt, ruhákat próbálgattunk, én már ajándékokat is néztem. :) Beültünk kávézóba, mást nem is igazán lehetett volna csinálni, mert elég felhős, borongós időjárás volt. A Plazaban sikerült 17 dodóért vennem egy ruhát, jaaaaaj de gyönyörű! Örülök neki nagyon, majd abba megyek miamiba bulizni! :) Aztán beültünk egy pub-ba, ettünk, ittunk, lazultunk, élveztük a tábormentes életet! :)

Ma vagyis pénteken, pedig ismét 7.15kor kelés..s ismét minden előről. Délután íjászkodni mentem az Esztivel, olyan szimpatikus az a mexikói csaj, aki ott felügyel. :) De ismételten meséljenek inkább a képek:

Este elmentem futni egyet, addig futottam, ahová szoktunk járni napozni, arra a stégra, aztán ott sétálgattam, meg pihentem, aztán futottam vissza. Ez olyan 2km oda-vissza. Tök jó, hogy megtanultam futni, Réka megtanítottak. Ennyit soha nem bírtam volna lefutni. Most nagyon fáradt vagyok, holnap 11ig fel sem kelek! Jó éjt!

Puszi, pá!

7. hét kezdete (44. - 45. nap)

Újra hétfő, újra kelés, újra elkésés, újra..., újra....., újra.... DE! Délután voltunk egy picit kézműveskedni, jaaaaj, aranyosak voltak a lányok, s segítőkészek. Sokminden közül lehetett választani, hogy mit lehet csinálni. Pl. batikolás (nagy divat errefele, szinte nincs olyan ember a táborban, akinek ne lenne legalább egy batikolt pólója, még az öregasszonyoknak is van, s büszkén is viselik :)), aztán még barátság-karkötőt, gyertyát, hajgumit, s maszkot az arcunkról. 

Én a maszkot választottam, mondjuk nem tudom még, hogy hogyan fogom hazavinni, talán sehogy.  :) Lehet itt hagyom a kabinunkban, s jövőre, akik jönnek, hátha megörülnek neki. :) Szóval jópofa dolgok ezek, s ami a legfontosabb az idő is kellemesen telt, s gyorsan. Nemcsak az arcomról készítettem gipsz-lenyomatot, hanem a hüvelykujjamról is, ahogy egy ´jól érzem magam´ (talán így nevezik?!) jelet mutatok. Azt mondták a csajok, hogy ez a kézjel jellemző rám..nem is tudom miér?t! :)

Szóval ezt így megcsináltuk, aztán elvonultunk vissza a  konyhába, majd este netes találkozó, s alvás azzal a tudattal, hogy másnap csak 11kor kelek, DE! :) az este folyamán, vagyis már reggel 6kor egy nagy sikolyra kelt fel az egész kabin, Márti sikított, s őt reflexből követte Réku és Réka. :) Mindenki felébredt, s kiderült, hogy a sikoly oka egy egér volt, aki konkrétan a Márti ágyában, s Márti fejénél járkált. Szóval gyarapodott társasáunk, 6unkon, mókuson s a pókokon kívül van egy egérkénk is. Hát nem csodálatos?! :)

Szerencsére nekem sikerült gyorsan visszaaludnom, aztán 11kor keltem, kitakarítottunk, olyan 2 óra alatt. Nem mentem kifesteni a maszkomat, inkább pihentem de már holnap, vagy valamelyik nap visszamegyek, s kidíszítem. Ha minden igaz, akkor holnap délután kovácsolni megyek, kíváncsi vagyok rá! :) Szóval ma nem történt semmi érdemlges, esetlag annyi, hogy ismét special day volt, vagyis fincsi kaják, s éneklő-táncoló gyerekek minden étkezésnél. Aztán este elmentem futni, olyan 20 percet futottunk, 1,5km-et. Teljesen le vagyok ezen döbbenve....

Újabb változások!! (42. - 43. nap)

Egyszerűen hihetetlen, hogy már több, mint 40 napja itt vagyok, s már csak 20 van hátra a táborban a melóból, aztán jön a megérdemelt pihenés, s végre többet láthatunk USA-ból. Annyi minden változott ez alatt az idő alatt, szörnyen sokat nevettünk, s volt olyan, hogy ugyanazzal az emberrel picit összekaptunk. Vagy hogy szerettük mondjuk Morcit, jófejnek, hatalmas arcnak tartottuk az elején, s most szöges ellentettjét gondolom róla. Egy primitív, legutolsó, ostoba ember. Picit csalódtunk benne, s vele kell együtt dolgoznunk: nem a legjobb dolog. De viszont az öregasszonyok, akik szintén szerett/nek szurkálódni, most hogy már csak a 27 asztalból 14-15 asztalnyi gyerek van, picit lenyugodtak, sőt nevetgélnek, mondják nekűnk a hüyeségeket, s nincs nyomás, nincs nyomasztó légkör. Pam szerdán el is búcsúzik tőlünk, mivel korházba megy.

Szóval sok emberkéről változott a véleményem, vagy így, vagy úgy. Teljesen érezhető az az overexited (túlságosan  izgatott), kétszinűség. Hogy kb mindenki szemébe tudnak mosolyogni, s jópofozni, aztán van a másik véglet, akik még köszönni sem tudnak, még akkor sem, ha én netán előre rájuk köszönök. Szóval nagyon figylemesnek kell lenni,  hogy aztán ne csalódjunk!


S ami még az amcsikat illeti, s nem írtam a blogba, az az, hogy mindegyiknek gyönyörűszép fogsora van, de tényleg, nem csak, hogy egyenes, de még fehér is. Ha a gyereknek egy picit is csúnyák a fogai, akkor fogszabályzót kap, rengeteg gyerkőc viseli nálunk is, s nem szégyellik. De aztán a felügyelőknek meg már ott a gyönyörű fogsor. Egyszer, amikor kinn voltunk szabadnapon, egy lánytól megkérdeztük, hogy mi a szép fogsor titka, s erre ő azt válaszolta, hogy négyszer mossa naponta. Mi ezt nem igazán akartuk elhinni, de minden lehetséges. Aztán a táborban is megkérdeztünk egy lányt, ő meg megadta a szuperjó fehérítő nevét, amit használt.  Meg is találtuk a Walmartban, olyan 50+ dollár körül volt. Persze javasolják, hogy ugyanabból a  márkából vegyél fogkrémet és fogkefét is. (Én most egy új Colgate-t vettem, ez is konkrétan fehérítős, hát kíváncsi vagyok rá. :) )

Hétvégén, vagyis szombaton nagyon jól keltem, már rég volt ilyen, hogy kipihenve, szép volt a reggel is, szóval nem volt gond. De aztán Morci ismét ezt az ellenkezőjére fordította, nem is tudom, hogy miért kell tőle bármit is komolyan vennem, vagy magamra vennem. Délutántól szörnyen éreztem magam, ágyban voltam egész nap, aludtam, s estére csak nagy nehezen visszamentem mosogatni. Egész nap gondoltam az otthoniakra, a családra, barátaimra, a fesztiválra. Nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni. Nem irigykedtem, inkább csak én is ott szerettem volna lenni.

Vasárnap ismét jól keltem, s szerencsére jól is feküdtem. Igen izgatott voltam (már eltanulom az amcsiktól *.*), mivel délutánra megígérték (mellesleg sokadszorra), hogy elvisznek tubing-ozni, de szerencsére ez most meg is valósulhatott. Hatan mentünk, akik a konyhán dolgozunk (Anna kivételével) + Réku, aki az irodába van beosztva. Szóval beindították a hajót, először Márt-Dani páros szállt fel a tube-ra. Mikor visszeértek, fuuu, látszott a fejükön, hogy mennyire élvezték, s hogy mennyire jó volt, mesélték az élményeket, hogy egyszer estek a vízbe, hogy hogy sikítottak. Aztán következett a Réka-Eszti, ők is ugyanolyan érzésekkel tértek vissza. Aztán jöttünk mi a Rékuval. Előszöris nem tudtam felmászni a tube-ra, :) de végül sikerült egy kicsit segítségül hívtam a hajót! :) Aztán már csak száguldottunk és sikítottunk és száguldottunk és sikítottunk. Azt mondták, hogy úgy kell rajta mozogni, ahogy motorokon szokás, vagyis a kanyarokban a másik irányba kell dőlni, hogy ne dobjon ki, le. Hát mi ezt fejben nagyszerűen el is terveztük, csak valahogy az első kanyarnál leestünk:) Szakadtunk a nevetéstől, s eldöntöttük hogy a továbbikaban jobban csinájuk majd. Nagy nehezen ismét felmásztunk a gumira, aztán mindent bele, mentünk is szépen, dőltünk jobbra-balra, sikítottunk, mint az oroszok, nevettem Rékun! S közben csúsztam lefele, azt éreztem, hogy már a combomat veri a víz, holott előtte csak a vádlimig ért a víz. Az egyik kezemmel már csak pár ujj segítségével kapaszkodtam, s teljesen le voltam csúszva, de még azért szorítottam. Aztán lelassítottak a csajok, akik a hajót vezették. Én lökdöstem magam felfele, amikor hirtelen elindultunk újra, s így mindketten előre fordultunk, fejjel bele a vízbe. Hatalmas volt, ahogy kijöttem a vízből megint szakadtam. Ismét mászás. Aztán már mentünk kifele. A parton pedig a képeken nevetgéltünk, az egyik csaj fényképezte, aki a hajón volt. Nagyon jól sikerültek, íme:

Nagyon jól éreztük magunkat, tényleg. Hatalmas buli, adrenalin, s minden egyben! S a mi a legfontosabb nem mondható veszélyesnek sem. Este pedig Rubint Rékáztam, aztán rászedtek, hogy menjek el futni, hogy majd ők megtanítanak. S igen, bevállt, csak a légzésre kell odafigyelni, aztán nem lehet gond. :) Hétfőtől ismét én takarítanék eredetileg, de az Eszterrel megbeszétem, hogy két hétig úgy fogunk járni, hogy egyik nap ő megy takarítani Rékával, másik nap pedig én. Így talán könnyebb lesz, hogy két héten át minden másnap sokáig alhatom majd! Szóval hétfőn még nem, de kedden alvás 11ig!!! Juhhééééé!! :)